2016 április 23

ápr 23

Az iszlám tanításai szerint Allah fokozatosan tárta fel az emberiségnek az iszlám tanításait. Allah felfedte a törvényt Mózes előtt, aki megjövendölte Mohamed eljövetelét. Akik nem fogadták el Mózes törvényeit, elvesztek. Amikor Allah feltárta az Evangéliumot Jézus előtt, amely szintén megjövendölte Mohammed eljövetelét, semmissé nyilvánította Mózes törvényeit, és akik ezt nem fogadták el, elkárhoztak. Amikor pedig Mohamed, a legutolsó próféta megérkezett, semmissé nyilvánított mindent, ami előtte volt, és akik ezt nem fogadták el, elkárhoztak.

Az iszlám tanításai szerint az eredeti kinyilatkoztatásokat: Mózes törvényeit és a Jézusnak adott kinyilatkoztatásokat elferdítették a zsidó és a keresztény papok, és ezért pillanatnyilag a Földön nem érhetők el eredeti, „tiszta” formájukban. Más szavakkal, az iszlám azt tanítja, hogy a világ valamennyi, mai Bibliája hamis, mivel szándékosan eltávolították belőlük valamennyi, Mohamed eljövetelére vonatkozó jövendölést.

Az iszlám szerint a Korán üzenetét egy angyal tárta fel fokozatosan, 23 év folyamán Mohamed előtt.

A cikk azt járja körül, mi minden következik ezekből a tanításokból. A tömeges muzulmán migráció apropójából ez különösen megszívlelendő. Többek között az, hogy a muzulmánok sosem lehetnek keresztény vagy zsidó barátaik. A pogányoknak csupán két lehetőségük van: vagy megtérnek vagy meggyilkolják őket. A Könyv népeinek (zsidók, keresztények, zoroasztriánusok) van egy harmadik lehetőségük is az életben maradásra. Amennyiben nem akarnak áttérni, alá kell vetniük magukat az iszlám sária törvényeinek, a nem muzulmánok adóját kell fizetniük és be kell hódolniuk.

 

https://counterjihadreport.com/2016/01/15/if-you-dont-know-abrogation-you-dont-know-sharia/

 

Norvégiában élő muzulmán vezető a „mérsékelt” muszlimok mentalitásáról

https://www.youtube.com/watch?v=9cTs7ViG5Q4

 

Bangladesh: a rendőrség nem tartóztatta le azt a muzulmán férfit, aki brutálisan megerőszakolr egy 12 éves kislányt. Al – Amin, egy dhakai muszlim kedden támadta meg az éppen hazafelé tartó kislányt. A gyereket olyan súlyosan bántalmazta, hogy jelenleg is kórházban ápolják.

Jóllehet az erőszaktevőt azonosították és a kislány szülei feljelentést tettek, a rendőrség egyetlen lépést sem tett, így mindenfajta következmény nélkül megúszhatja a brutális bűncselekményt.

Sajnos nem elszigetelt esetről van szó. Bangladesh lakossága 90%- ban muszlim, más vallások képviselőit, így a keresztényeket is üldözik és áttérésre kényszerítik. Ez egyébként más, muzulmán többségű államokban is így van. A sária törvény szellemében a muszlimok gyakran szabad kezet kapnak, hogy tetszésük szerint bántalmazzák más kisebbségek képviselőit.

http://www.asianews.it/index.php?art=34988&l=en

 

Mégiscsak népirtás a népirtás….

Németország változtatott az örmény népirtással kapcsolatos álláspontján: genocídiumként ismerte el, hogy 100 évvel ezelőtt az ottomán törökök 1,5 millió örményt mészároltak le. Mindeddig vonakodott ettől az- Erdogan számára különösen sértő – jelzőtől.

Most sem valószínű, hogy felébredt volna a lelkiismerete, inkább arról van szó, hogy Angela Merkel nem szeretné, ha teljes mértékben Erdogan bábjának néznék.

http://asbarez.com/134226/germany-defies-turkey-recognizes-armenian-genocide/

 

“Úgy gondolom, itt az ideje, hogy felhagyjunk azzal az önbecsapással, hogy az iszlám a béke vallása. Szembe kell néznünk az igazsággal: az iszlám, reformok nélkül, nem a béke vallása…” – Ayaan Hirsi Ali

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s